Kegan
Fordította:
Aemitt
Arra számítok,
hogy Xavier újra kikapcsolja a dugót – megismétli azt az incselkedő, észbontó,
lélekölő őrületet, aminek eddig is kitett. Meglepetésemre azonban a rezgések
ismét felerősödnek, a prosztatám mellett lüktetve és lüktetve. Annyi előváladék
áztatja a boxeremet, hogy ha nem tudnám jobban, azt hinném, már elélveztem. – Élvezz
el nekem, jó? Pont itt a farmerodban – duruzsolja, és ó, Istenem! A kibaszott hangja.
A farkam
lüktet, aztán elélvezek. – Ó, Istenem! Baszd meg, baszd meg, baszd meg – kántálom,
miközben az ondó kilövell a farkamból, az egész testem lángol, és felrobban az
észbontó gyönyörtől.
Alig van időm
reagálni, mielőtt Xavier már rajtam van, a szája az enyémre tapad, és kemény
farka a farmerünkön keresztül az enyémhez dörzsölődik. – Olyan szexi, Kegan – nyögi
a számba, miközben üzekedik velem a nadrágon keresztül. A farkának az enyémhez
való további súrlódása spirálba sodor, az ondó átitatja a boxeremet és
átszivárog a farmeromon. – Bassza meg, mindjárt elélvezek – nyögi, és
belemártja a nyelvét a számba.
Próbálom
visszacsókolni, de annyira zihálok, hogy nehezen megy. Így hát a kezemet a
fenekére teszem, és szorosabban magamhoz húzom, túlpörgetett farkamat hozzá
dörzsölöm, miközben meglovagolom a gyönyör utolsó hullámait.
Másodperceken
belül vége. A dugó még mindig rezeg a megviselt prosztatámon, olyannyira, hogy
szinte fáj. – A dugó – nyögöm.
– Ó,
bassza meg!
A rezgés
megszűnik, és megkönnyebbülten rogyok le. Csak a hozzám szorított csípője tart
egyenesen. – Nem hiszem el, hogy ezt tettem – motyogom.
– Istenem,
én sem! Pedig olyan dögös volt. Nézni, ahogy vonaglasz. Látni, ahogy próbálsz
küzdeni ellene. Basszus, házasodjunk össze, te dögös kis kocka fiú!
Nevetek. Nem
tehetek róla. – A vacsora nekem megfelelne. Vagy, tudod, még több szex. A
házasság talán túlzás lenne, ilyen korán.
– Oké,
rendben. Nincs házasság. Még nem. De több szex? Igen, lehet, hogybenne lennék.
Adj húsz percet.
Vigyorgok,
teljesen kifacsarva, a testem még mindig bizsereg, és a kibaszott orgazmus
csúcsán lovagolok. Soha életemben nem élveztem még el ilyen erősen. Ellép
tőlem, és bemászik az ágyába, megpaskolja a mellette lévő helyet.
– Komolyan
gondolod, hogy húsz perc múlva még több szexet akarsz? – Kérdezem, lerúgva a
cipőmet, mielőtt odamegyek, hogy leüljek mellé.
Megvonja a
vállát. – Ha benne vagy.
– Őszintén
szólva, ki kell húznom ezt a dugót a seggemből. Különben túl fájdalmas leszek
ahhoz, hogy egyáltalán a szexre gondoljak.
– A
francba, nem hiszem el, hogy tényleg betetted.
Nevetek. – Igen,
vagy háromszor néztem rá, mielőtt végül megtettem. A második alkalommal majdnem
elkaptál.
– Igen,
tudom. Az igazat megvallva, nem vettem volna észre olyan gyorsan, hogy te vagy
az, ha nem megyünk el egymás mellett a folyosón. De azért húzzuk ki a dugót,
jó? Feküdj le.
Miért volt ez
az egész... valahogy kevésbé
leleplező, mintha levetkőztem volna, és hagyom, hogy kivegye a dugót?
Mindenesetre hátradőlök az ágyon, és a farmerom felé mutatok.
Gyorsan
kigombolja és lehúzza a cipzárat, és a csípőmnél lejjebb húzza. Felemeli a
lábaimat, és érzem, hogy forróság árasztja el az arcom, ahogy megnyomja a
lyukamhoz szorosan illeszkedő dugót. – Bassza meg – mormogja. – Ez tényleg
olyan szexi.
– Igen – lihegek,
miközben a farkam megrándul. Aközött, ahogy érzem a szemeit rajtam, és ahogy
óvatosan, apró lépésekben mozgatja ki és be a dugót belőlem, lehet, hogy inkább
előbb, mint utóbb felszállok a „szexeljünk” vonatra.
– Már azt
hittem, hogy az ötletem kudarcot vallott. Épp indultam, hogy mindent a mosdókagyló
alá tegyek, amikor láttam, hogy nyitva van, és eltűnt. – Ahogy a dugót ki-be
nyomogatja, végighúzza a prosztatámon, nehezemre esik beszélni, úgyhogy nem is
beszélek.
Nyolcadik fejezet
Xavier
Fordította: Aemitt
– Ki gondolta volna, hogy te leszel az? És
mindezt azért, mert elrángattak egy olyan buliba, ahová nem is akartál eljönni
– mondom, és megnyomom a dugót, figyelve, ahogy a kitágult nyílása összehúzódik
és megremeg körülötte. Bassza meg, legszívesebben beletemetném a farkamat a
testébe.
Azt hittem, hogy tovább tart majd a feltámadás,
de úgy tűnik, hogy ez talán nem így van. A farkam megmerevedik, az apró hangjai
és szaggatott lélegzései gyorsabban felizgatnak, mint gondoltam volna, hogy
lehetséges, tekintve, hogy milyen keményen elélveztem nem egészen tíz perccel
ezelőtt.
Megrántom a dugót, és elragadtatással figyelem,
ahogy az kicsúszik a testéből. A lyuka enyhén duzzadt és nedves a síkosítótól.
A farkam megrándul, még jobban megvastagszik a látványtól. – Bassza meg – nyögöm,
és belecsúsztatom az egyik ujjamat a teste szűk melegébe.
Lélegzetvisszafojtva nyögdécsel, miközben a
összeszorul az ujjam körül. – Akarod, hogy megdugjalak, kocka?
– Nem nevezhetsz így – mondja, de hiányzik
belőle a melegség.
– Szerintem, amilyen keményen elélveztél
miattam, úgy hívhatlak, ahogy akarlak – mondom, és vigyorgok rá.
– Fúj, mindegy. – Lehetetlen nem észrevenni
a vigyort a hangjában.
Kihúzom az ujjamat. Ha meg akarom dugni, szüksége
lesz pár perc pihenésre. Lehúzom a maradék farmerját, mielőtt lerángatnám a
testéről. Felül, a pólóját a fején áthúzza, és a padlóra dobja.
Összevonja a szemöldökét. – Levetkőzöl?
Nem tudom, miért döbbent meg a nyíltsága. Ez a
pasi szó szerint egy fenékdugót viselt miattam, egy szó szerint idegen ember
miatt, de tényleg megdöbbentem egy kicsit. Olyan... tisztának tűnik. Szinte
rosszul érzem magam, amiért bemocskoltam őt. Ennek ellenére örömmel teszek
eleget, így felállok, és gyorsan levetkőzöm.
Abban a pillanatban, hogy meztelen vagyok,
rámászom, és megcsókolom. Nyelvemet a szájába csúsztatom, felfedezem, és
elkapom a halk nyögéseket, amiket kiad. A nyelve előbújik, hogy összekeveredjen
az enyémmel, miközben ujjait a hajamba csúsztatja, és megrántja a szálakat, a
fejbőröm enyhe csípésétől forróság árasztja el a gyomromat.
Eléggé hátrahúzódom ahhoz, hogy az alsó ajkát a
számba szívjam. Zihálva felkönyököl, amikor ráharapok, mielőtt a nyelvemmel
megnyugtatnám. Szorosabban fogja a hajamat, csípője felfelé lendül, félkemény
farka az enyémet súrolja.
Egyik kezemmel fölé támaszkodom, a másikat a feje
mögé csúsztatom, és a nyakát fogom, így úgy mozgathatom, ahogy akarom. Nem
ellenkezik velem. Belenyugszik, hagyja, hogy elvegyem, amit akarok.
Mindent el akarok venni.
Elveszünk a vad csókolózásunkban, több a fog és a
nyelv, a zihálás és a nyögés, mint bármi más, kemény farkunk észbontóan
csúszik, amíg szinte már nem bírom tovább.
– Jézusom, dugj már meg végre – nyögi,
láthatóan velem egy hullámhosszon van.
És nem kell kétszer mondani. Lekászálódom róla,
és az éjjeliszekrényemhez nyúlok, hogy elővegyek egy óvszert és egy síkosítót.
Nem sok előkészületre lesz szüksége, de biztos akarok lenni benne, hogy van
elég síkosító.
Bekenem az ujjaimat, és hátratolom a lábait,
mielőtt két ujjamat belécsúsztatom. Szűk lyuka azonnal beszippantja, és nyögve
felkönyököl, amikor megkocogtatom a prosztatáját.
– Ne merészeld megpróbálni húzni az időt – nyögi.
– Már megkaptad a magadét. Játszottam, és jó móka volt, de ha nem dugsz meg...
– A szavai elakadnak, amikor újra megérintem a prosztatáját, és beszívom a
farkát a számba.
Nagyon köszönöm!
VálaszTörlés